Menü
Támogatóink
Regős János
Tanácsadó
a BME Kulturális Titkárság vezetõje
Született 1953. március 6-án, Budapesten. 1977-ben végzett az Eötvös Lóránd Tud. Egyetem népmûvelés-magyar szakán. Szakdolgozatát Hofi Gézáról és a kortárs politikai kabaréról írta, mely A kabaré ma címmel 1979-ben, könyv alakban is megjelent. Egyetemi évei alatt, majd késõbb számos publikációja jelent meg a tömegkultúra tárgyában, fordított Grotowskit, Barbát, Richard Schechnert, írt színházi kritikákat.
1977-1979-ig a Népszínház vándorszínházi részlegénél rendezõasszisztenseként dolgozott, és társulatvezetõként járta az országot. Innen került a Mûegyetemre, ahol az óta is a Szkéné Színház mûvészeti vezetûje. Édesapjával, Regõs Pállal együtt 15 alkalommal szervezték meg a Mozgásszínházak Nemzetközi Találkozóját, ahová a kor legjelentõsebb alternatív társulatait hívták meg. A Szkénében a 80-as, 90-es évek legfontosabb magyar avantgárd színházi és zenei társulatainak, valamint a vidéki színházak stúdió elûadásainak biztosított rendszeres fellépési lehetûséget, miközben olyan együttesek erõsödtek itt meg, mint az Arvisura Színház, az Utolsó Vonal és a Pintér Béla és Társulata. Az elûbbi kettõ elõadásaiban színészként is fellépett.
Író-rendezõként 7 egész estés darabot jegyez: Pomáz ’77, Re-Produkció / kritikából színház, A kutyák és a macskák helyzete a fõvárosban/ kerekasztal beszélgetés, Piroska – családi hisztériák, Frutta di mare /zenés illatjáték, Don Quijote kalandjai, Ördögök ideje (Dosztojevszkij regénye alapján)
2006-ban elnyerte a Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést.





