Lassan éjfél, a társulat délután három óra óta próbál fáradhatatlanul, Pintér Béla most próbál – fáradtan – interjút adni. Ellenőrzi a műsorfüzetben, hogy helyesbítették-e a szereposztást. Örökmozgó. Nem tudom eldönteni, hogy a színház forog körülötte vagy ő minden körül. Talán ez is, az is igaz.
Fotó: Koncz Zsuzsa
A magyar valóságot groteszk módon ábrázoló Kaisers TV, Ungarn új zenés előadásban Baráznay Ignác (Mucsi Zoltán), a történet képzeletbeli főhősének életét láthatjuk, a szabadságharc mártírjáét, akit a nemzet csak a „Sukorói Oroszlánként" emleget. Halála után negyven évvel leánya, Amália (Enyedi Éva) egy különös transzcendens utazás alkalmával visszakerül 1848-ba, s az ott, akkor már működő császári televíziónál kap állást.