Szkéné Színház
  • Előadások
    • Műsor
    • Bemutatók
    • Repertoár
  • Hírek
    • 50 SzkéNÉv
    • Sajtó
  • Szkéné
    • Történet
    • Alkotók, társulatok
    • Technikai információk
    • Nonprofit Kft.
  • Jegy
    • Online jegyvásárlás
    • Online bérletvásárlás
    • Jegyinformációk
    • Online ajándékutalvány
  • Rakpart3
    • Mindenki.ért
    • Íróműhely
    • Köztünk marad
  • Elérhetőség
    Szkéné Színház
    banner

    Desiré Fesztivál

    2014. november 18.
    3 szkénés előadás Szabadkán

    2014. november 29. és december 5. között hatodik alkalommal rendezik meg a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivált a Kosztolányi Dezső Színház szervezésében.
    Magyarországról a Maladype Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett a Szkéné Színházból három előadás is érkezik.
    A többszörösen díjazott I. Erzsébet című előadásunkat december 2-án a Jadran Színpdadon, míg ugyanezen a napon Horváth Csaba rendezte A nagy füzetet a Kosztolányi Dezső Színházban láthatják.
    Pintér Béla és Társulata nem először vendégszerepel az újvidéki városban. Ők már az első, 2009-es fesztiválon is felléptek a Gyévuskával, 2013-ban pedig a Kaisers TV, Ungarnnal. Idén a 2014 legjobb előadása és a legjobb új magyar dráma díját is elnyerő (Színikritikusok Díja) Titkainkkal szerepelnek december 4-én, szintén a Jadran Színpdon.

     

    Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kulturális Alap Műhely Interticket - Jegy.hu Theater Online

    Szkéné Színház / 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. II. em. / 06 20 384 6049 / info@szkene.hu / Adatkezelési tájékoztató