Szkéné Színház
  • Előadások
    • Műsor
    • Bemutatók
    • Repertoár
  • Hírek
    • 50 SzkéNÉv
    • Sajtó
  • Szkéné
    • Történet
    • Alkotók, társulatok
    • Technikai információk
    • Nonprofit Kft.
  • Jegy
    • Online jegyvásárlás
    • Online bérletvásárlás
    • Jegyinformációk
    • Online ajándékutalvány
  • Rakpart3
    • Mindenki.ért
    • Íróműhely
    • Köztünk marad
  • Elérhetőség
    Szkéné Színház
    banner

    Szimpózium

    2014. március 5.
    Székely Csaba Bányavidék-trilógiája Pécsett

    Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának előadásait láthatja a közönség 2014. március 10-én, 11-én és 12-én Pécsett – négy színház összefogásának eredményeként.

    10-én a BÁNYAVIRÁG tekinthető meg a Pécsi Harmadik Színház előadásában, Vincze János rendezésében, majd 11-én a Pécsi Nemzeti Színházban a BÁNYAVAKSÁG – a Pécsi Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkciójában, Bérczes László színrevitelében, végül a trilógia harmadik részét, a Csizmadia Tibor által rendezett BÁNYAVIZet a budapesti Szkéné Színház mutatja be 12-én a Harmadik Színházban. 

    A darabokról, továbbá azok színpadi megvalósításáról tanácskoznak március 13-án, de. 10.00 órától 14.00 óráig a Művészetek és Irodalom Házában a produkciók alkotói, felkért előadók, elemzők, hozzászólók közreműködésével, a szerző, Székely Csaba jelenlétében.

    A felkért előadók:        Kovács Dezső kritikus

                                           Lőkös Ildikó dramaturg

                                           Nagy Imre egyetemi tanár

                                           P. Müller Péter egyetemi tanár

                                           Radnóti Zsuzsa dramaturg

                                           Szűcs Katalin Ágnes színikritikus

    A szimpózium nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők.

    A szimpózium programja:

    10.00 Simon István köszönti a jelenlévőket, majd felkéri Székely Csabát, a trilógia szerzőjét, beszéljen a művek keletkezéséről

    10.05 Székely Csaba a trilógia keletkezéséről

    10.20 Simon István felkéri Radnóti Zsuzsa dramaturgot, majd dr. Nagy Imre egyetemi tanárt

     a három dráma kritikai elemzésére

    10.25 A pesti magyar komédia és Székely Csaba trilógiája – Radnóti Zsuzsa előadása

    10.40 „Nyelvállapot és beszédalakzatok Székely Csaba Bánya-trilógiájában" – dr. Nagy Imre egyetemi tanár előadása

    10.55 „A kinyíló szöveg" – Lőkös Ildikó dramaturg a három darab színreviteléről  

    11.10 Hozzászólások – érdeklődő résztvevők   

    ******

    12.00 P. Müller Péter egyetemi tanár kritikai elemzése a három produkcióról

    12.15 Szűcs Katalin Ágnes kritikusnak, a Criticai Lapok főszerkesztőjének hozzászólása

    12.30 „A groteszk alakváltozatai Székely Csaba-színjátékokban" – Kovács Dezsőnek, a KRITIKA c. folyóirat szerkesztőjének referátuma

    12.40 Az előadások rendezőinek (Bányavirág: Vincze János, Bányavakság: Bérczes László, Bányavíz: Csizmadia Tibor), jelenlévő színművészeinek hozzászólása, véleménye P. Müller Péter moderálásával

     

                        A rendezvény Pécs M.J. Város Önkormányzata támogatásával jött létre

     

    Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kulturális Alap Műhely Interticket - Jegy.hu Theater Online

    Szkéné Színház / 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. II. em. / 06 20 384 6049 / info@szkene.hu / Adatkezelési tájékoztató